Ma végre elhatároztam magam, és létehoztam azt a régóta vágyott blogot. A cím árulkodó...
Ha kijössz Amerikába, viszonylag hamar rájössz, hogy elfelejtheted a megszokott magyar ízeket, de még az európait is. Itt ugyanis a Coca Colán és a BigMac-en kívül mindennek más íze van. Már ha van íze, de erről később.
Két út áll előtted: beletörődsz és eszed azt amit ők, ekkor jó eséllyel úgy jársz, mint én az elején, amikor még ennél is szűkebb volt az anyagi keret. Az Oreo-függőség és az 1$-os Pringles eredménye a viszonylag gyorsan felszedett plusz 2-3 kg, amit azóta is próbálok leadni, több-kevesebb sikerrel.
A másik út, amire nemrég találtam vissza, ha főzöl és olvasol (az olvasást az összetevők listájára értem és a kalóriamennyiség figyelésére).
Ez utóbbi viszont cseppet sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik! Mert tegyük fel, hogy tudsz főzni. Sőt, tegyük fel, hogy jól tudsz főzni, és szinte bármit elkészítesz, méghozzá úgy, hogy az még finom is lesz. Nos, én ilyen vagyok (többek szerint, úgyhogy nagyképűség nélkül ki merem jelenteni, hogy jól főzök). És itt rádöbbensz, hogy a bazi nagy magabiztosságod ellenére megfog egy egyszerű zöldségleves vagy egy tonhalas spagetti, netán egy egyszerű palacsinta.
Hogy miért? Mert ezek az alapanyagok mások. Nem merném kijelenteni, hogy rosszabbak, egyszerűen csak teljesen másképp viselkednek még a legjobb szakács kezében is, mint az otthoniak.
Külön részeket fogok szentelni az ehető és ehetetlen alapanyagok ismertetésének, mert itt tényleg mindent azzal kell kezdeni, hogy felméred a lehetőségeidet.
Akarhaték ugyanis itt marha gulyást kotyvasztani, jó esetben meg is tehetném isteni angus marhából, heroin áron, de költhetnék rá akármennyit, akkor sem lenne még csak hasonló sem az íze....
Szóval abból próbálunk főzni, ami van, lehetőleg egészségesen, és méginkább költséghatékonyan.
Olvassátok, nevessetek, tanuljatok, és talán valakinek még hasznos is lesz, aki ebben az országban hasonló problémákkal küzd!
Ui.: Így utólag jót nevetek, mert gyerek korom óta az egyik kedvencem anyu "Nagy Amerikai Szakácskönyve", amit még kb 1993-ban vett a Balatonon. Nagyjából 2000-ig az alapanyagok tizedét sem ismertük, a fősuli megkezése után (2005) már valamivel kevesebb ismeretlen név volt benne, most pedig, közel 20 év távlatából itt vagyok a pecan, a marshmallow, a pumpkin pure, a chutney, a chocolate chip és a 1/2 cup, 2 cup, 1 teaspoon, 1/4 oz és hasonlók hazájában és ha lemegyek a boltba, bármelyiket megkapom. Iszonyú vicces! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése